Hogy néz ki az intuitív festés workshop?

Az intuitív festés során a belső világunkra, érzéseinkre hangolódva mozgósítjuk a támogató energiákat. Olyan festményt alkotunk, amely segíti a megértést önmagunkról, és támogatja a vágyott állapot fizikai síkon való megteremtését.

Olykor valamilyen téma köré szervezem a workshopot, de ez ilyenkor is inkább ajánlás, ami szabadon formálható. A téma leginkább az lesz, amit Te hozol! Hiszen a lényeg, hogy a belső folyamataidat, megoldásodat alkothasd meg, azzal dolgozz, ami éppen foglalkoztat, benned van! A festés által a saját megoldásunknak engedünk teret és adunk energiát.

Az alkalom első felében OH asszociációs kártyákkal, beszélgetéssel hangolódunk a választott témádra. Megnézzük az élethelyzetet, amiben vagy, és azokat az erőforrásokat, irányokat, amelyek segítségedre lehetnek az elindulásban, változásban.

Ezután megnézzük, milyen formavilág, jelképek mentén szeretnél elindulni, mivel fejezhető ki festmény formájában leginkább a vágyott állapot, a saját megoldásod, vagy az afelé vezető út?

Ezután következik a festmény megalkotása. Elég a szándék kifejezése, a többit pedig rá kell bízni az ösztönösségre, áramlásra. Mindig a legjobb szín felé fogsz nyúlni, és a legjobb formát fogod felvinni. Nem lehet hibázni. A tapasztalatok szerint szinte önmagától bontakozik ki a festmény, nem feltétlenül tudatosan kerülnek rá a formák. Utólag aztán lehet csodálkozni. És értelmezni, hogyan is függ ez össze a hozott témával, mit éltél meg és mire jöttél rá a festés során, illetve után.

Amit biztosítok

  • eszközöket (fa tábla vagy vászon, akril festék, ecset, stb.),
  • időt,
  • alkotói teret,
  • magabiztosságot a kibontakozáshoz,
  • az intuitív teret, szakmai támogatást,
  • és végül az alkotást magát, amit magaddal vihetsz és díszítheti otthonod.
LEGYEN NEKED IS SAJÁT ALKOTÁSOD, AMI KREATÍV KÉPESSÉGED FELFEDEZÉSÉT ÉS TRANSZFORMÁLÓ ERŐD KIFEJEZÉSÉT IS JELENTI, KÖZBEN PEDIG ÉREZZÜK JÓL MAGUNKAT EGY KELLEMES TÉRBEN!

Amennyiben felkeltette az érdeklődésedet a program, kérlek részvételi szándékodat az alábbi e-mailcímen jelezd:

noitsa.szcs@gmail.com

© 2019 intuitivfestes.hu