Intuitív páros festés

A Théta Healing konzultációk és a festés mellett elindítottam egy új irányt, amely ezt a két módszert együttesen alkalmazza. Az a tapasztalatom, hogy így még erőteljesebben tudnak kibontakozni az alkotó energiák és együtt hatékonyabban támogatják a tudatos teremtés folyamatát.

Intuitív páros festés

A tervezett folyamat során két alkalommal találkozunk:

  • Először thétázunk: egy olyan témával, vággyal, céllal kapcsolatban, amit szeretnél elérni.
  • A második alkalommal közösen alkotunk: a Théta Healinggel már megdolgozott témádat festjük meg.

Azáltal, hogy a célodat lehozzuk festmény formájában a fizikai síkra, megsokszorozzuk annak teremtő erejét.

Bizonyára te is festettél már gyermekkorodban, pl. rajzórán. Lehet, hogy él benned egy kép arról, hogy „nem tudok festeni”. Mindez, ebben a térben nem számít: az én megközelítésemben SZABADON ALKOTNI MINDENKI TUD!

Éppen ezért nem festeni tanítalak meg (hiszen képes vagy rá!) hanem az alkotás egy új dimenzióját tapasztalhatod meg velem, amelyben az ösztönösség, az öröm, az önmagunkhoz való kapcsolódás, az intuíció és a teremtés egyaránt helyet kap.

Minden teremtés alapja a kép, amely bennünk megszületik. Fessük meg együtt ezt a képet!

A két alkalom között az internet adta lehetőségeket kihasználva megbeszéljük, megtervezzük a festményt. Te elmondod az elképzeléseidet, én pedig intuitíven rád hangolódva hozzáteszem a javaslataimat, ötleteimet, adott esetben elő is rajzolom a képet. Olyan lehetőséget is választhatsz, hogy tervezés nélkül, spontán és ösztönösen festünk – erről te döntesz!

Amit biztosítok:

  • eszközöket (fa tábla vagy vászon, akril festék, ecset, stb.),
  • időt,
  • alkotói teret,
  • magabiztosságot a kibontakozáshoz,
  • az intuitív teret, szakmai támogatást,
  • és végül az alkotást magát, amit magaddal vihetsz és díszítheti otthonod.
Intuitív páros festés

Az általam tervezett folyamat összesen két alkalomból áll és minimum hét óra ráfordításról szól.
Ez a lehetőség Neked szól, amennyiben:

• szeretnél minőségi alkotást, de nem mersz nekikezdeni egyedül,
• egy gyakorlott kézzel, és aktív egymásra hangolódással szabad alkotást hoznál létre
• kipróbálnád, milyen, az, amikor az alkotást a 3D-be való transzformációra használjuk, azaz a „Szülést gyakoroljuk”.

LEGYEN NEKED IS SAJÁT ALKOTÁSOD, AMI KREATÍV KÉPESSÉGED FELFEDEZÉSÉT ÉS TRANSZFORMÁLÓ ERŐD KIFEJEZÉSÉT IS JELENTI, KÖZBEN PEDIG ÉREZD JÓL MAGAD VELEM EGY KELLEMES TÉRBEN!

Néhány résztvevő tapasztalata

© 2018 intuitivfestes.hu